SZIVAROK

A szivarozás szokása is ősi indiánoktól származik, Európában a XVII. században jött divatba, népszerűsége azóta is töretlen. A szivar sokak számára státusz szimbólum, az ínyencek kézzel készített , exkluzív szivarfajtákat keresik, drágább kategóriát a gépi szivaroknál.
A szivargyárakban, még ma is ősrégi módszerekkel, kézzel sodorják a méregdrága szivarokat. Az első teremben a nedves dohányleveleket simítgatták egyenesre, a következőben sodorták a szivarokat, a harmadikban dobozolták őket. Minden szivar ötféle levélből készül, melyből kettő a csomagolás, három pedig a töltelék - ezek összetétele határozza meg a szivar aromáját és erősségét.


Szivarozó hírességek: Winston Churchill, Thomas Edison, Marlene Dietrich, Ernest Hamingway, Mikszáth Kálmán.


Mi is az a szivar?

Dohányrúd, amely teljes egészében természetes dohányból készült, illetve dohányrúd természetes dohányból készült borítékkal.

A szivardohány füstje erősebb a cigarettáénál, ezért nem tanácsos "mellre szívni".

A szivart mindig ajkaink közé vegyük, ne a szánkba, és semmiképpen ne "harapjunk rá". A szivar fejét ne nedvesítsük át - maradjon teljesen száraz a nikotin a száj nyálkahártyáján keresztül szívódik fel. Legfeljebb félpercenként szippantsunk egyet - ha gyakrabban tesszük forró lesz a rúd, s ez által az aroma keserűvé válhat. Néhány másodpercig szánkban tarthatjuk, orrgaratunkon átengedve füstjét élvezhetjük finom ízét, illatát.

 
 



Mivel ne gyújtsuk meg szivarunkat:

Gyertyáról, mivel kissé teátrális (szerencsétlen tengerészekről nem is beszélve...), másrészt pedig a viasz kissé furcsa ízt kölcsönöz a szivarnak, csakúgy, mint a benzines öngyújtó, bármennyire is "machosnak" találjuk, vagy a foszfortartalmú gyufa is. Ezeknél nagyságrendekkel egyszerűbb, megbízhatóbb, és egyben a legjobbnak tartott megoldás a kifejezetten e célra készített szivargyújtók. Szagmentes gázzal töltik fel őket, lángjuk az átlagosnál "kövérebb", mivel ezt nem ritkán két szomszédos tűzforrás biztosítja, amelyek lángmagassága is igen precízen szabályozható. Szerencsére a legjobb szivar is elalszik egy idő után, így nem kell megijednünk, ha a hamutálba feledjük finom szivarunkat annak elégésétől tartva. Általában rövidebb ideig tart egy már forró szivar újragyújtása, mint az eredeti, első gyújtás.

Jó ha tisztában vagyunk azzal, ha több alkalommal is újra kell gyújtanunk akkor egy rosszul sodort szivarral küzdünk.

     


Szivargyújtás szabályosan:

A szivar végét még véletlenül sem szabad a lángba tartani, az aprólékos műgonddal felépített dohánylevél-kötegek sérülnek, ha lángnyelvek mégis végignyaldossák, akkor túl forró lesz a szivar. Szóval még véletlenül se érintkezzenek...

A láng magassága, illetve annak távolsága a szivartól ideálisan 1-1,5 cm, de semiképp se legyen kevesebb 0,5 cm-nél. Fontos, hogy a gyújtás időtartama alatt folyamatosan forgassuk a szivart. Az első körben kézben kell tartani a szivart, s nem a szájban, így ugyanis legalább látjuk, mi történik a végén. Ha lenézünk a szivarra, és türelmesek vagyunk, akkor megfigyelhetjük, hogy a borítólevél és az összekötőlevél gyullad meg először, ennek egyértelmű jeleként izzó körgyűrű, majd fehér hamu jelenik meg a szivar szélén. Óvatosan fújdogálva a parazsat serkenthetjük. Ezután vegyük szánkba a szivart, majd azt valamelyest közelítve a lánghoz, óvatosan tegyük meg az első "pöféket".

Az illemtankönyv szivarról szóló fejezetének első paragrafusa kimondja, hogy egy férfi sohasem gyújthatja meg egy másik férfi szivarját. Egy férfi egy nő szivarját is csak akkor gyújthatja meg, ha az ominózus szivar kis méretű, gyorsan gyújtható darab.