A pipa eszköz a dohányzáshoz, mely használatának helyéhez és idejéhez mérten a legkülönbözőbb alakban és nagyságban készült.
Részei: a tulajdonképeni pipa, melybe a dohányt tömik, és a szára, mely a dohány füstjét a szájba vezeti.
A pipát leginkább fából, agyagból, tajtkőből, porcelánból, a szár meggyfából v. egyéb fából, szopókáját (a szár felső részén, a szíváshoz) szaruból, csontból, borostyánból készítik.
|
A durvább agyagpipákat közönséges fazekasagyagból fémmintákkal sajtolják, tokban égetik, és esetleg mázolják is. A vörös török pipát vasoxidos agyagból készítik és égetés után rendszerint viasszal összegyúrt vasoxiddal dörzsölik, hogy minél szebb vörös színe és fénye legyen. Fekete pipát a debrecenit vörös agyagból készítik és a végén szalmatűzben gőzölik. Keménysége és tartóssága miatt legkedveltebb az u.n. selmeci pipa, melyet Körmöcbányán, Zólyomban és több helyen is gyártanak, vörös (osztrolukai), tűzálló agyagból készítik. A fekete selmeci pipát szalmatűz felett gőzölik; a pettyeset pedig hamugéppel befecskendik és csak ezután gőzölik, mikor a péppel fedett részek az eredeti szint megtartják. Az u.n. kölni pipát vagy hollandi pipát, mely a szárral együtt van sajtolva, fehér, tűzálló agyagból (terre de pipe) készítik és agyagtokban égetik. Amerikában a Corncob-pipa a leghasználtabb, mely Tibbe Henrik, a "pipakirály" óriási gyárából kerül ki; anyaga kukorica-csőből készül. A márka, a név, a legbiztosabb garancia pipánk minőségére. A kereskedő, akinél vesszük, szintén fontos momentum, jóhírű tobakonist nem tart silány árút, vagy ha igen, közli, hogy ez bizony gyengébb kvalitás, de olcsóbb is. Egy gyökérpipa használhatóságát, élvezhetőségét befolyásolja anyagának minősége, erezetének sűrűsége, és a készítésénél alkalmazott technológia. Nem mindegy, hogy a földből kiásott gyökeret hogyan szárítják ki, munkálják meg. Hogyan, miben, s mennyi ideig áztatják, főzik, vagy felhevítve szárítják.
Jó nevű műhely, jó márka a garancia arra, hogy azt kapjuk, amit keresünk, s amit megfizetünk.
Vásárláskor elhanyagolják, nem fordítanak kellő figyelmet a csutorára,
s rajta a szopókára, ez az egyik leglényegesebb darabja a pipának, abból a szempontból, hogy ennek kialakítása, anyaga, fórmája, mérete, arányai döntik el, hogy mennyire érzed kényelmesnek a szádban a pipát. A kiváló minoségű pipát sem lehet értékelni s élvezni, ha a csutorája, szopókája nem az ideális. Kényelmetlen, kellemetlen lehet, ha túl nagy, vastag, széles, vagy, ha ellenkezoleg; túl kicsi, vékony, keskeny. A kezdéshez ajánlatos kisebb vagy közepes kapacitású, vastagabb falu, egyenes vagy éppcsak hogy hajlított típust használni.
Egy új pipát érdemes/lehet ki égetni, bejáratni. A bejáratás célja, hogy a pipafej tűzterének teljes felületén egyenletes kéreg alakuljon ki. Ez az a bizonyos védőkéreg, aminek megléte, ajánlott, és szükséges ahhoz is, hogy a pipa optimálisan működjön. Tiszta, jó ízt adjon.
|
A pipát megtömni megfelelően: Száraz, kelloen kihűlt pihent pipát használj. Ha teheted egy pipára egy nap csak egyszer gyújts rá. Fújj a csutorába, hogy meg gyozodj a füstjárat szabad, füst áramlását semmi nem akadályozza.
Mielőtt pipádba beletömöd, a dohányt át kell kissé két tenyered közt morzsolni.
A pipába kerülő túl nedves dohány nehezebben ég, az égés során nagyobb mennyiségű kicsapódást okoz (szörcsögés), a szárazabb intenzívebben, erosebben ég, füstje forró (égethet).
A tömet elkészítése előtt egy tisztítószálat dughatunk a tűztér aljáig, majd ha készvagy a tömettel, kihúzod onnan. Így a füstcsatornába dohánydarab nem kerül, nem tömíti el. A karimától milliméternyire lejjebb lapítjuk a dohányt.
|
